Tovább

Hírarchívum


Okt. 4. 2016.

Lovász György (1931-2016)

  •  2016. október 4.
Lovász György

2016. október 3-án, 86. életévében, pécsi otthonában elhunyt Lovász György, a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének professzor emeritusa, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója (1979-1989), a honi vízföldrajz és geomorfológia kiemelkedő alakja, a Cholnoky-Bulla geomorfológiai iskola nemzedékének utolsó tagja. Közel 200 tanulmány, könyv, könyvfejezet és számos térkép szerzője.

Úttörő munkát végzett a jelenkori geomorfológiai folyamatok vizsgálata során, a geomorfológiai és mérnökgeomorfológiai térképezésben, a Kárpát-medence vízhálózatának--főként a Duna-és a Dráva-Mura vízrendszerének--kutatásában, a dél-dunántúli késő-kainozoos domborzat fejlődésének és Magyarország tájföldrajzi köteteinek megírásában.