Bevezetés

Bevezetés

A Kárpát-medencében kisebbségi sorban élő magyar közösségek számos intézménytípussal rendelkeznek, amelyek közül talán a magyar nyelven oktató iskolák hálózata a legkiterjedtebb. A magyar óvoda és az iskola a formális szocializáció első színterei (Kozma 1999), így – kiegészítve a családi nyelvhasználatot – különösen fontos szerepet töltenek be az anyanyelv elsajátításában, ápolásában, ezáltal az etnikai átörökítés és szocializáció folyamatában, az etnikai identitás megerősítésében. Mivel az óvodába, illetve az iskolába kerülés a nyelvi fejlődés szempontjából a gyermekkor egyik legérzékenyebb szakasza (Gósy 2005), így fontos, hogy ebben az időszakban kapjon megfelelő támogatást a gyermek: anyanyelvén tudja az új információkat és tudást megszerezni. Minél tovább marad a gyerek anyanyelvi iskolai közegben, anyanyelvhasználata is annál biztosabb alapokon nyugszik, az anyanyelvhasználat pedig erős összefüggést mutat a magyar etnikai identitással (Gereben 1999). A Kárpát-medencei kisebbségi magyar közösségek fennmaradásának, a magyar etnikai identitás átörökítésének egyik kulcsintézménye tehát a magyar tannyelvű oktatás, sőt, sok esetben maga a magyar tannyelvű iskolában való tanulás is beépül a magyar identitás alkotóelemei közé (Csernicskó 2013). Természetesen emellett kulcsfontosságú az is, hogy a kisebbségi magyar gyermekek, fiatalok annak az államnak a nyelvét is elsajátítsák, amelyben élnek. Kontra (2010) amellett érvel, hogy a Kárpát-medencei magyar kisebbségek esetében az anyanyelvdomináns magyar–román/ukrán/szlovák/szerb kétnyelvűség lenne a kívánatos cél, amelyet a magyar tannyelvű oktatás keretein belül megszervezett államnyelvoktatás biztosíthat (tehát nem a többségű tannyelvű iskola).

A fentiek alapján egyértelmű, hogy a magyar óvodások, iskolások számának alakulása hűen tükrözi a határon túli magyar közösségek aktuális társadalmi folyamatait, így általuk betekintést nyerünk a magyarok demográfiai helyzetébe, migrációs és asszimilációs jellemzőibe, de az oktatásszervezési, intézményfenntartási kérdésekben is fontos támaszt jelentenek.

A magyar nyelven tanuló óvodások, iskolások részletes, települési bontású adatai eddig csak egyes országokra, régiókra, vagy csak egy-egy évre, illetve oktatási szintre voltak elérhetők. Jelen kiadvány ezt az űrt kívánja betölteni, és a négy legnagyobb lélekszámú magyar kisebbség (a térképen az óramutató járásával megegyezően haladva: Szlovákia, Kárpátalja, Erdély és Vajdaság) anyanyelvi oktatásának helyzetét mutatja be az oda járó diákok létszámadatain, illetve azok 2010-es években bekövetkezett változásán keresztül. Célunk egy egységes, a közoktatás minden szintjére kiterjedő, összehasonlítható adatbázis létrehozása, az adatok ábrázolása, és az adatokból kirajzolódó folyamatok ismertetése. Kiadványunk műfaját atlaszként határoztuk meg, mivel a munka leghangsúlyosabb része az a 90 térkép, amely a magyar óvodás és iskolás kontingensekre vonatkozó információkat települési és regionális szinten ábrázolja. A térképeket kiegészítik, értelmezésüket segítik, a folyamatokat magyarázzák a szöveges részek, emellett külön menüpontban letölthetők a részletes adatok táblázatos formában.

Az atlaszban két típusú adatot jelenítünk meg. A térképek túlnyomó többsége a magyar óvodás gyerekek, az általános és középiskolai tanulók számának a 2010-es évek folyamán végbement változását mutatja. Ezen felül szükségét éreztük annak is, hogy a magyar általános iskolai tanulók számát összevessük a – megfelelő korcsoportú – magyar nemzetiségű gyerekek számával, hogy lássuk, a magyar nemzetiségű gyerekek mekkora arányban vesznek részt az anyanyelvi oktatásban. Mindezek alapján reméljük, hogy komplex elemzést tudunk nyújtani a magyar anyanyelvi közoktatás egyik legfontosabb szegmenséről, az óvodások/tanulók létszámának alakulásáról, aktuális trendjeiről, valamint a kérdés demográfiai hátteréről.

Kisebbségi magyar oktatás a Kárpát-medencében

A külhoni magyarok anyanyelvi oktatása alatt általában azt a többségi államok által garantált kisebbségi jogokon alapuló államilag elismert oktatási formát értjük, amelyben a magyar nyelvet tannyelvként alkalmazzák. A tananyagot ezen a nyelven közvetíti a tanár, az intézmények falain belül, az adminisztráció és a tanári értekezletek során a magyar nyelvnek a többségivel egyenrangú szerepe van/lehet. Az anyanyelvi oktatáshoz azonban olyan intézmények is tartozhatnak, ahol vegyes tannyelven folyik az oktatás, de a Kárpát-medencei gyakorlatban ez nem a tannyelvek keveredését jelenti, hanem az intézményen belül elkülönülő párhuzamos magyar és többségi tannyelvű osztályokat.

A kisebbségek esetében már alacsonyabb osztálylétszámtól is indulhat oktatás: Romániában 3 főtől, összevont osztályok esetében 5 főtől (1/2011-es számú oktatási törvény), Szlovákiában nincs minimális létszámhoz kötve (Tt. 245/2008. Törvény a köznevelésről és a közoktatásról), Ukrajnában 6 főtől (Ukrajna törvénye „Az oktatásról”2017. № 2145-VIII.), Szerbiában 15 főtől kötelező, alatta kérvényezni kell (Törvény az alapfokú oktatásról és nevelésről, 2013 és 2017). Ebből a szempontból támogató jogi környezet segíti a magyar nyelvű iskoláztatás elindulását. Ugyanakkor, az oktatási lépcsőkön felfelé haladva, a tanulók száma (a változatos oktatási formák közötti szétszóródás, a többségi iskolaválasztás, az ingázás, a külföldön tanulás miatt) fokozatosan csökken.

A magyar nyelvű oktatás a kötelező oktatási szakasz (Romániában 10. osztály, Szlovákiában 16 éves korig, Ukrajnában a 9. osztály, Szerbiában a 8. osztály) befejezésével teljes értékű, államilag elismert bizonyítványban részesít minden odajáró gyereket. A középfokú magyar nyelvű tanulmányok befejezése után szakképesítést vagy érettségi bizonyítványt lehet szerezni. Az érettségi alkalmával – a Vajdaság kivételével – az anyanyelv mellett az államnyelv ismeretéről is számot kell adnia a végzős tanulóknak.

A kisebbségi magyar nyelvű oktatás a hosszú évekre viszszanyúló, létező intézményi hálózat és jogi környezet ellenére is számos kihívással néz szembe a környező országokban. Éppen ezért – az egész rendszert működtető tanárokon és óvodapedagógusokon túl – felbecsülhetetlen fontosságú a helyi magyar oktatás megszervezését, fenntartását támogató szakmai állami és civil szervezetek munkája, másrészt pedig az anyaország felől érkező nemzetpolitikai támogatások léte. A nemzetiségi oktatási intézmények az állami közoktatási hálózat részét képezik valamennyi tárgyalt országban, azok fenntartása, jellemzően normatív alapú finanszírozása a központi költségvetés terhére történik. Ezt egészítik ki az anyaországból érkező olyan támogatások, mint például a magyar intézménybe járó gyerekek után tanévenként a szülők számára folyósított Szülőföldön magyarul elnevezésű program oktatási-nevelési támogatása, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának oktatásközpontú tematikus évei, vagy a 2016-ban indult Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program, amelynek keretében számos új intézmény építése is megvalósult a már meglévő épületek felújításán, korszerűsítésén túl (összefoglalóan lásd Bányai 2020).

Az intézményi struktúra alakulása a 2010-es években

Az oktatási struktúra mindegyik országban sajátosságokat mutat, de a főbb oktatási szinteket jól el lehet különíteni. Országonként eltérőek a megnevezések is, az 1. táblázat szerkesztésekor ugyanakkor arra törekedtünk, hogy egy olyan egységes elnevezést használjunk, amelyek Kárpát-medencei szinten is érvényesek lehetnek, segítségül hívva többek között az oktatás egységes nemzetközi osztályozásának rendszerét, az ISCED-rendszert (International Standard Classification of Education). A regionális elemzéseket három szinten mutatjuk be: iskola előtti, óvodai (ISCED 0) szinten, az alapfokú oktatás első és második szintjén (ISCED 1+2), valamint többnyire a tankötelezettség teljesítését követően kezdődő középiskolai és a nem felsőoktatás jellegű posztszekundér oktatási (ISCED 3+4) szinteken.



A szlovákiai magyar óvodahálózat a vizsgált tízéves időszakban a stabilitás jeleit mutatja. A 2010/11-es tanévben 348 óvoda működött, ebből 270 volt magyar, 78 pedig szlovák–magyar közös igazgatású intézmény. A 2019/20-as tanévben ugyancsak 348 óvoda alkotta a magyar óvodahálózatot, a közös igazgatású intézmények száma 74, az önálló magyar óvodáké pedig 274 volt.

A szlovák közoktatási törvény (Tt. 245/2008. Törvény a köznevelésről és a közoktatásról) az általános iskola két típusát határozza meg: az 1–9. évfolyammal rendelkező teljes szervezettségű, alsó és felső tagozattal rendelkező általános iskolát, valamint a csak alsó tagozattal (1–4. évfolyam) rendelkező általános iskolát. 2010-ben a szlovákiai magyar iskolahálózatot 271 intézmény alkotta, melyből 140 volt teljes szervezettségű (ebből 117 magyar, 14 magyar–szlovák közös igazgatású, 9 egyházi fenntartású), 131 pedig csak alsó tagozattal rendelkezett (ebből 113 magyar, 15 magyar–szlovák közös igazgatású, 3 egyházi fenntartású). Tíz év alatt 27 intézménnyel szűkült a szlovákiai magyarság iskolahálózata. A 2019/20-as tanévben 244 általános iskola működött, ezekből 140 volt teljes szervezettségű, 104 pedig 1–4. évfolyamos kisiskola. Láthatjuk, hogy a teljes szervezettségű, vagyis 1–9. évfolyammal rendelkező intézmények száma tíz év viszonylatában stabil (közülük 116 magyar, 14 magyar–szlovák közös igazgatású, 10 pedig egyházi fenntartású). Ugyanakkor a kisiskolák száma jelentősen lecsökkent, közülük 89 volt tisztán magyar fenntartású, 12 magyar–szlovák közös igazgatású, 3 pedig egyházi fenntartású. Amennyiben megnézzük a teljes szervezettségű és a nem teljes szervezettségű iskolák létszámadatait, úgy láthatjuk, hogy míg a 104 kisiskola az iskolahálózat bő 40%-át alkotja, addig az összes magyarul tanuló diák kevesebb mint 10%-a látogatja ezeket az intézményeket. Az átlagos összlétszám mindössze 26 fő a nem teljes szervezettségű intézményekben, az egyes iskolák létszámadatait vizsgálva a valóság pedig még inkább kijózanító: 65 intézményben a diákok száma legfeljebb 25 fő. A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy a demográfiai folyamatokat is figyelembe véve már rövid távon is valószínűsíthető az 1–4. évfolyammal rendelkező iskolahálózat (ún. kisiskolák) további szűkülése, ami jelenleg a szlovákiai magyar oktatás egyik legfontosabb megoldandó problémája.

A gimnáziumokból, szakközépiskolákból és szakiskolákból álló középfokú szlovákiai magyar iskolahálózat a 2010/11-es tanévben 68 intézményből állt. Az akkori 26 gimnáziumból a 2019/20-as tanévre 23 maradt – Gútán, Nagymegyeren és Tornalján szűntek meg intézmények. Az évtized elején működő 42 szakközépiskola és szakiskola száma a 2019/20-as tanévre néggyel csökkent. A középfokú intézmények jelentős részének a megyei önkormányzatok a fenntartói, kisebb hányaduk magán, illetve egyházi fenntartásban működik.

Szlovákiában 2004-ben lépett hatályba az intézményfenntartók állami támogatásának fejpénzalapú finanszírozása (Tt. 597/2003. Törvény az alapiskolák, középiskolák és oktatási intézmények finanszírozásáról), melynek értelmében a támogatás mértéke az iskola létszámától függ. A normatív támogatás összege évente változik, mértékét a központi költségvetés határozza meg. A 250 főnél kisebb iskolák esetében kiegyenlítő szorzót alkalmaznak, melynek mértéke lépcsőzetesen emelkedik egészen másfélszeres értékig. A 150 főnél is kevesebb diákkal rendelkező iskolák esetében a szorzó már nem változik, esetükben a támogatás mértéke egységesen a fejkvóta másfélszerese. Az oktatás finanszírozásánál tekintettel voltak a nemzetiségi iskolákra, melyek esetében az intézmények alapnormatívája 13%-kal magasabb, mint a többségi iskolákban.


Kárpátalján az óvodai oktatás terén a vizsgált időszakban a 2014/15-ös tanévre állnak rendelkezésre a legkorábbi adataink, amely szerint 85 óvodai intézményben volt magyar nyelvű csoport. 68 óvodában csak magyar nyelvű csoport működött, míg a maradék 17 közös igazgatású intézmény, amelyben ukrán és magyar csoportok vegyesen voltak. A 2018/19-es tanévben már 98 óvodai intézményben szerveződött magyar nyelvű csoport, míg a 2020/21-es tanév adatai szerint jelenleg 110 olyan óvoda működik Kárpátalján, ahol van lehetőség magyar nyelvű nevelésben részesíteni a gyerekeket. Ezek közül 76 tisztán magyar nyelvű csoportot indító óvoda, 29 közös igazgatású, 5 pedig olyan ukrán óvoda, ahol vegyes tannyelvű csoportokat indítottak. A kárpátaljai magyar óvodai oktatás az elmúlt 7 évben tehát jelentős fejlődésen ment keresztül, többek között a kötelező (legalább egyéves) óvodai oktatás 2010-es bevezetésének, illetve a férőhelyhiány problémáját orvosolandó bővítéseknek köszönhetően, amelyekre kedvezően hatott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében nyújtott felújítási (116 esetben) és óvodaépítési (27 esetben) támogatás. Utóbbit jól szemlélteti, hogy napjainkban már a 18-ból 14 járásban és járási jogú városban vannak magyar óvodák.

Az általános és középiskolai szinten rendelkezésünkre áll az elmúlt évtized minden tanévének vonatkozó adata. A 2010/11-es tanévben az iskolák száma kereken 100 volt. A másik végpontot jelentő 2019/20-as tanévben ez a szám 97, azaz 3 iskola megszűnése következett be 10 év alatt. Az iskolák Kárpátalja hét járásában, ezek közül legnagyobb számban (38 iskola) a Beregszászi járásban találhatóak, amit az Ungvári járás (21 iskola), a Nagyszőlősi járás (20 iskola) és a Munkácsi járás (11 iskola) követ. A magyarok aránya szempontjából szórvány területnek számító Técsői járásban található további 3 intézmény, valamint a Huszti és Rahói járásokban 2-2 iskola. A megszűnt magyar iskolák egyike a Gyertyánligeti Általános Iskola volt, ahol egy rövid időszakban az ukránnal párhuzamos magyar osztályok is futottak, de 2015-től megszűnt ez a lehetőség. Két 1–4. osztályos iskola is bezárta kapuit (2011-ben a Pallói Elemi Iskola, majd 2013-ban az Újakli Elemi Iskola) az alacsonyabb születésszám, illetve a környező iskolák elszívó hatása miatt. A csak 1–4. osztályos iskolák ma már csak 8 településen működnek, s inkább az a modell a jellemző, hogy egy iskolában szervezik meg a teljes általános iskolai oktatási szakaszt, esetenként helyben a középiskolai osztályok elvégzésére is van lehetőség. Ez alól csak 7 intézmény jelent kivételt, az ún. gimnáziumok és líceumok, amelyek vagy az általános iskola alsó tagozatának (1–4. osztály) elvégzése után hirdetnek felvételt 7 éves oktatási szakaszra, vagy a 7. osztály után várják a gyerekeket 4 éves képzésre. Ami az iskolák tannyelvét illeti, vannak iskolák, amelyek ukrán–magyar tannyelvűek (párhuzamos struktúrában) és vannak, amelyek teljesen magyar tannyelvűek. Az ukrán–magyar tannyelvű osztályok jelenlétéről csak a 2015/16-os tanévtől kezdődően vannak részletes adataink, amelyek szerint összesen 14 ilyen iskola volt Kárpátalján. Közülük öt intézményben csak az 1–4. osztályok szintjén folyt párhuzamos ukrán tannyelvű oktatás, négy intézményben első osztálytól az általános iskolai szintig és további öt intézményben első osztálytól a középiskolai szintig. 2019/20-ra az ukrán–magyar tannyelvű iskolák száma növekedett 24 intézményre: öt intézményben csak az 1–4. osztályok szintjén folyt párhuzamos ukrán tannyelvű oktatás, négy intézményben első osztálytól az általános iskolai szintig és további tizenöt intézményben első osztálytól a középiskolai szintig.


Ukrajnában a 2010-es években több olyan oktatáspolitikai döntés született, amelyek hatást gyakoroltak a magyar nyelvű, kisebbségi oktatásra. Az egyik mérföldkő az emelt szintű érettségi bevezetése volt 2007-ben (Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának 2008. május 26-án kelt 461-es számú rendelete), melynek értelmében a hagyományos iskolai érettségi és egyetemi felvételi vizsgákra épülő rendszert felváltotta a független vizsgaközpontokban megszervezett emelt szintű érettségi rendszere. A máig hatályos rendelet szerint minden továbbtanulni vágyó fiatalnak nemzetiségétől, a középiskola tannyelvétől és a választani kívánt szakiránytól függetlenül kötelezően vizsgát kell tennie ukrán nyelvből és irodalomból. A magyar iskolákban folyó ukránnyelv-oktatás gondjai máig megoldatlanok, ezért a kötelező, emelt szintű ukrán nyelvvizsga bevezetése (amely azonos az ukrán és a nemzetiségi nyelvű iskolák végzősei számára) kedvezőtlenül hatott a magyar fiatalok ukrajnai felsőoktatásba való bekerülésére (Ferenc 2009).

A másik jogszabályi változás, amely nagymértékben nehezíti a kárpátaljai magyar oktatási intézmények helyzetét, a 2017-ben elfogadott Ukrajna törvénye az oktatásról (№ 2145-VIII), amelynek 7. cikkelye az oktatás nyelvét szabályozza. Ennek értelmében az 1–4. osztály szintjén saját nyelvükön tanulhatnak a kisebbségek. Az 5. osztályban az éves óraszám minimum 20%-át már az államnyelven fogják tanulni, és a 9. osztályra ennek az aránynak el kell érnie a minimum 40%-ot. A 10–12. osztályban pedig már az éves óraszám legalább 60%-át ukránul kell tanulniuk. Az Európai Tanács Velencei Bizottsága által tett kisebbségvédelmi ajánlásokat (Velencei Bizottság 2017) a törvény kapcsán csak részben vették figyelembe: a 2020 januárjában elfogadott módosítások szerint továbbra is csak az óvodai és az 1–4. osztályos szinten van lehetőség kisebbségi nyelvű oktatásra, a felsőbb évfolyamokon fokozatosan át kell térni a vegyes tannyelvű tanításra (a korábbi tervezet arányait betartva). Az emelt szintű érettségi kapcsán pedig előrevetíti, hogy az eddig kötelező ukrán nyelv és irodalom vizsgán túl, a többi tantárgy esetében is kötelező lesz ukrán nyelven számot adni a tudásról.

Az oktatási intézmények fenntartása az alapítók feladata, tehát az állami és önkormányzati intézményeket a megfelelő szintű költségvetésből kell fenntartani. Az oktató-nevelő intézmények alapító okiratában szerepel, hogy azt a helyi tanács hozta létre, kivételt képeznek a járási vagy területi (megyei) fenntartású intézmények (Orosz 2005). 2020-tól Kárpátalján továbbá egy olyan adminisztratív átalakulás is végbement, ami a járáshatárok átszabásával, kistérségek alakulásával járt együtt. A reform részeként az óvodák és iskolák fenntartása a kistérségek hatáskörébe került: nekik kell finanszírozni azokat az oktatási intézményeket, amelyek a hozzá tartozó településeken vannak. A kis létszámú falusi iskolákat így az összevonás veszélye fenyegeti. A reform részeként új oktatási rendelkezés született az iskolák átnevezéséről is: a középiskolákat, ahol 1–11. osztályig lehet tanulni, líceumoknak kell átnevezni, az általános iskolákat, 1–9. osztályig pedig gimnáziumoknak.


Romániában összesen 17 megyében és a fővárosban van magyar tannyelvű oktatás. Ez gyakorlatilag az erdélyi megyéket jelenti, a Kárpátokon túli megyék közül Bákóban működik magyar nyelvű oktatás – itt is mindössze egyetlen, a Székelyföldhöz kapcsolódó, de közigazgatásilag 1950-ben Bákóhoz csatolt község (a romániai és szerbiai község fogalmának a magyarországitól eltérő tartalmát ld. a Módszertan című fejezetben), Gyimesbükk érintett –, valamint Bukarestben. A minisztériumi adatok alapján a 2020/21-es tanévben három székelyföldi megye összesíti a magyar tannyelvű óvodai és iskolai oktatás 60,7%-át.

A romániai magyar tannyelvű oktatási hálózatot két dimenzió, az intézmények tanítási nyelve és jogi státusa mentén strukturálhatjuk. Az oktatás nyelve szerint megkülönböztetünk kizárólag magyar tannyelvű és vegyes tannyelvű (általában magyar és román, ritkábban magyar és valamely más kisebbségi nyelven oktató) intézményeket, a jogi státus szerint pedig önálló és alárendelt intézményeket (tagintézményeket). A jogi önállósághoz az 1/2011-es számú oktatási törvény előírásai szerint 300 fős tanulói létszám szükséges, a kisebbségi oktatás esetében azonban a törvény megengedőbb, gyakorlatilag bármely közigazgatási egységben szervezhető létszámtól függetlenül az ott élő kisebbség nyelvén oktató intézmény. A gyakorlatban az önálló magyar tannyelvű intézmények száma lényegesen kisebb, mint azt a törvény lehetővé tenné, sok esetben még a 300 fő feletti létszámot meghaladó magyar oktatási egységek sem szerveződnek önálló intézményben. Ennek részben pénzügyi okai vannak – a fejkvótarendszerben történő finanszírozás miatt az alacsony létszámú intézmények nem vagy csak komoly nehézségek árán fenntarthatók –, részben pedig politikai okai: több esetben is előfordult, hogy egy-egy településen az önálló magyar intézményalapítási törekvéseket a román többségű önkormányzatok akadályozták meg. A kétezres években, elsősorban a finanszírozási rendszer átalakulását követően, több intézmény-öszszevonási hullám is zajlott, amelyek keretében az alacsony létszámmal működő intézmények elveszítették jogi önállóságukat és egy nagyobb létszámú intézménybe tagolták be őket (Márton 2020). Az átszervezést követően ma a gyakorlatban az a jellemző, hogy községenként egy-egy önálló jogi személyiségű, többnyire (de nem kizárólag) a községközpontban található intézmény létezik, és ennek alárendelve tagintézményként működnek a község településein található óvodák és iskolák. Utóbbiak száma és szerkezeti felépítése a községet alkotó települések számától és azok demográfiai, infrastrukturális jellemzőitől függően változik (vannak csak óvodai vagy elemi iskolai oktatást biztosító tagintézmények, de előfordulnak óvodától 8. osztályig szerveződő tagintézmények is). A községi és kisvárosi, önálló jogi személyiséggel rendelkező intézmények többsége óvodától 8. osztályig szerveződik, kivéve azokat az eseteket, amikor valamely községben/városban középiskolai oktatás is működik; ezekben az esetekben az intézményi struktúra általában az óvodától a 12/13. osztályig átfogja az oktatást. A városokban – különösen a közép- és nagyvárosokban – a fenti szerkezettel működő intézmények mellett vannak önálló (óvodai, általános iskolai tagozat nélküli) középiskolák, valamint önálló (az esetek többségében több tagóvodából álló) óvodák is. Ugyanakkor a nagyobb városokban is egyre elterjedtebb jelenség, hogy a korábban csak középiskolai szinten oktató intézmények alsóbb szintekkel bővülnek, óvodai és általános iskolai oktatást is kínálva.

A romániai magyar oktatás intézményeire vonatkozóan a 2017/18-as tanévből vannak részletesebb számadataink: ebben a tanévben a magyar tannyelvű óvodai és iskolai oktatás 1695 intézményben szerveződött, amelyek közül 649 rendelkezett önálló jogi személyiséggel, 1046 alárendelt intézmény volt. Az önálló intézmények közel 40%-a volt kizárólag magyar tannyelvű (258 intézmény), a fennmaradó 60%-ban (391 intézmény) a magyar mellett más tannyelvű csoportok/osztályok is működtek. Az alárendelt intézmények esetében fordított az arány: ott 70% magyar tannyelvű (735 intézmény), 30% pedig vegyes tannyelvű (311 intézmény). A magyar tannyelvű oktatásban részt vevő gyerekek és fiatalok mintegy 63%-a kizárólag magyar tannyelven oktató intézményben tanult, 37%-a vegyes intézményben (Márton 2020). A teljes romániai magyar óvodai és iskolai populáció mintegy ötöde összevont (azaz egynél több évfolyamot magában foglaló) csoportok vagy osztályok keretében vett részt az oktatásban. Az elmúlt 15–20 év távlatában megfigyelhető, hogy egyre több alacsony létszámú, zömében összevont csoportokkal/osztályokkal működő óvoda és kisiskola szűnik meg (különösen a szórványban) vagy kerül felszámolásra (általában községen vagy városon belüli adminisztratív átszervezések következtében).


A Vajdaság ugyan jól kiépített, széles körű magyar tannyelvű általános iskolai hálózattal rendelkezik, a negatív demográfiai trendek azonban a magyar tannyelvű oktatási hálózat fenntarthatóságára is hatással vannak. Szerepet játszik még a szülők egy részének bizalmatlansága a magyar tagozatok nyújtotta lehetőségek iránt, leginkább az államnyelv elsajátításának korlátai miatt, a gyermek életpályájának biztosítása terén (Ágyas 2018).

Szerbiában a közoktatást nevelési szintenként szabályozzák a törvények. Szerbiában az óvodák keretében működik minden iskola előtti nevelési szint, így az óvodákon belül vannak bölcsődei csoportok a hat hónapostól a hároméves korosztályig és óvodás csoportok a háromévestől az iskolás korú korosztály részére (Törvény az iskoláskor előtti nevelésről és oktatásról, 2010). A képzés nem kötelező, kivéve az utolsó éve, az iskola-előkészítő program, amelyet 5 és fél évesen kezdhetnek el a gyerekek (ld. Raffai et al. 2018). Az iskola-előkészítő egyfajta átmenet az óvoda és az iskola között, ami abból is látszik, hogy a 44 iskoláskor előtti intézmény mellett 52 általános iskolában folyik ilyen program. A vizsgált periódus kezdetén a 2010/2011-es tanévben Vajdaság 45 községéből 25-ben folyt magyar nyelvű kötelező iskolai előkészítő, és még két községben csak szerb–magyar kétnyelvű képzés. A 2019/2020-as tanévben 26 községben folyt magyar nyelvű iskola-előkészítő, és még három községben szerb–magyar kétnyelvű képzés.

Az alapfokú oktatás-nevelés ingyenes és kötelező Szerbiában, az oktatás nyelve a nemzeti kisebbségek tagjainak saját nyelvük és írásmódjuk szerint folyik (Törvény az alapfokú nevelésről és oktatásról, 2013, 2017). Az általános iskolai képzés magyar nyelven 2010/2011-es tanévben 27 község 85 településén 113 intézményben valósult meg, amelyek közül 41 kihelyezett tagozat volt. A kis létszámú (15 fő alatti) osztályokat sok esetben összevonják, így több évfolyam tanul egy osztályteremben. A vajdasági magyar általános iskolások 967 tagozatban tanultak, amelyekből 40 volt ilyen összevont, kombinált tagozat. A 2019/2020-as tanévre a következőképpen módosult: 28 község 80 településén 104 intézményben (32 kihelyezett tagozat) tanultak magyar nyelven diákok. A magyar diákok 850 tagozatban tanultak, amelyekből 56 volt kombinált tagozat.

A középiskolában a nemzeti kisebbségek tagjai számára az oktató-nevelő munka a nemzeti kisebbség nyelvén és írásával, illetve két nyelven valósulhat meg a középiskolai nevelésről és oktatásról szóló törvény (2013, 2017) alapján. A középiskolai oktatás területén hasonló tendencia figyelhető meg az alapfok szintjén. A vizsgált időszak kezdetén, 2010/2011-es tanévben középiskolai oktatás összesen 12 község 39 intézményében valósult meg. A 2019/2020-as tanévben továbbra is 12 községben folyt magyar nyelvű középiskolai oktatás, azonban az intézmények száma lecsökkent 37-re.

Az oktatás mindhárom szintjéről elmondható, hogy a diákok számának csökkenése drasztikusabb, mint az oktatási hálózatot alkotó intézmények számának visszaesése. Sőt, az óvodai képzés esetében még intézményi bővülésről is beszélhetünk. Viszont a demográfiai trendek figyelembe vételével belátható, hogy az intézményi hálózat is csökkenni fog, mivel egyszerűen nem születik elegendő gyermek azok fenntartásához.

Az általános iskolák állami alapításúak és az állam finanszírozza a működésüket. Azonban a Magyar Nemzeti Tanács (MNT), a vajdasági magyar közösség önkormányzati szerve az iskoláskor előtti, az általános és középiskolai oktatás esetében is – a magyar nyelvű tagozatok függvényében – kiemelt jelentőségűvé nyilváníthat intézményeket, és átveheti részben vagy egészben az alapítói jogokat a köztársaságtól, a tartománytól és a helyi önkormányzattól. Kiemelt jelentőségű oktatási-nevelési intézménnyé nyilvánítható azon intézmény, amelyben részben vagy egészben magyar nyelven folyik az oktatás, illetve azon helyi önkormányzatok intézményei, ahol a negatív népszaporulat és a kivándorlás által kiváltott lakosságcsökkenés miatt a nemzeti kisebbséghez tartozókat különösképp védeni kell többletjogok biztosításával. A kiemelt jelentőségű intézményekben az alapítói jog részleges vagy teljes átvételével az MNT véleményezheti az igazgatóbizottság, illetve az iskolaszék tagjai személyére a helyi önkormányzat képviselői közül tett javaslatokat, illetve javasolhat is azokban az intézményekben, amelyek tagozatainak többségében az oktatási-nevelési tevékenység magyar nyelven folyik. Továbbá ezen intézményekben az MNT véleményezi az intézmények igazgatójelöltjére tett javaslatot. Az MNT összesen 20 általános iskola esetében tett javaslatot a társalapítói jogok átvételére. Emellett 18 intézményt tekint kiemelt jelentőségűnek a fenti kritériumok alapján (MNT 2015).

Az MNT a középiskolai oktatás esetében is a magyar nyelvű tagozatok függvényében határozza meg a különböző státuszokat. Kiemelt intézménynek számítanak a kizárólag magyarul oktató tehetséggondozó gimnáziumok, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, valamint a többségében magyarul oktató középiskolák. Ezek közül számos esetben kezdeményezte az MNT a részleges alapítói jogok megszerzését.

Szerbiában az alapfokú és a középiskolai oktatásról szóló törvény szerint (2013, 2017) is egy- vagy kétnyelvű az oktatás. A kisebbségi tannyelven történő oktatás szervezésénél figyelembe veszik a gyereklétszámot, és a szükséges tanerő meglétét. Tizenöt tanuló első osztályba jelentkezése esetén az intézmény köteles kisebbségi nyelvű osztályt nyitni, ennél kevesebb jelentkező esetén pedig engedélyezhető a kisebbségi nyelvű tagozat megnyitása egy-egy iskolában. Fontos különbséget tenni, hogy a szerb–magyar közös igazgatású intézmények (ahol a tannyelvek nem keverednek, azaz párhuzamos magyar és szerb osztályok vannak) és a gyakorlatban is kétnyelvű oktatás között. Amennyiben az oktató-nevelő munka szerb nyelven valósul meg, a nemzeti kisebbségi tanulók számára megszervezik a nemzeti kisebbség nyelvének és a nemzeti kultúra elemeinek tanítását általános és középiskolában egyaránt.

A vajdasági magyar vonatkozású óvodai képzések zömében teljesen magyar nyelvűek, mintegy 20%-uk kétnyelvű. A kétnyelvű iskolák magyar osztályaiban alapesetben (kizárólag vagy többségében) magyar nyelven folyik az oktatás, ugyanakkor a magyar tanerő átmeneti hiánya miatt szerb anyanyelvű tanárokkal oldják meg egyes tantárgyak tanítását, ami a szórványban akár a tantárgyak egyharmadát-felét is jelentheti.

Módszertan
Adatok

Az atlasz elsősorban a magyar tannyelvű közoktatásba (óvodákba, általános iskolákba és középiskolákba) járó óvodások és tanulók létszámadatait, illetve annak változásait mutatja be. A rendelkezésre álló adatok időpontját és forrását a 2. táblázat foglalja össze.

Az adatbázis összeállítása Románia esetében volt a legnehezebb, ahol a tanulói létszámok intézményi szintű adatbázisa csak a legutóbbi (az aktuális utolsó) tanévre érhető el nyilvánosan (az Oktatási Minisztérium ún. SIIIR-rendszere, a Romániai Oktatás Integrált Informatikai Rendszere keretében). A korábbi tanévek adatainak elsődleges forrásai az Oktatási Minisztérium (OM) és az alárendeltségében működő megyei tanfelügyelőségek, amelyeknek a rendelkezésünkre bocsátott adatai ugyanakkor változó megbízhatóságúak. Az adatok tanulói létszámokat is érintő, általában egy-egy tanév vonatkozásában fennálló hiányosságai, hibái változatosak: hiányzó megyék (a Krassó-Szörény és Bákó megyei, illetve a bukaresti adatbázis több évben is hiányzik); hiányzó oktatási szintek (a 2010/11. tanévi adatbázisból hiányzik a teljes óvodai szint és a szakiskolai oktatás, a 2011/12. tanévi adatbázisból a szakiskolai oktatás, a legtöbb tanévben hiányzik a bölcsődei oktatás és több tanévben is a posztlíceumi oktatás), vagy egy-egy oktatási adatbázisokból kimaradó települések/intézmények, amelyekben az adott tanévben bizonyíthatóan volt magyar tannyelvű oktatás) vagy hiányzó tagintézmények (csak a felettes intézmény szintjén összesített adatok – a 2019/20-as tanévi adatbázisban majdnem az összes megyében, Hargita és Maros megye vonatkozásában elszórtan több másik tanévben is); az intézmény- és településnevek következetlen használata, téves számadatok (a valósághoz képest kiugróan magas vagy alacsony értékek). E problémák jelentős része utólagos korrekciókkal orvosolható volt, amelyet Márton János és Csala Dénes végeztek el: a jelen atlaszban felhasznált adatbázis az ő munkájuk eredménye. Az adatpótlás és a korrekciók elsősorban külső források (korábbi kutatásokból rendelkezésre álló adatok; a tanfelügyelőségi honlapokon minden évben nyilvánosan elérhető, az előkészítő osztályba történő beiskolázási létszámokat rögzítő adatsorok; az Országos Statisztikai Intézet adatai) alapján történtek. Amikor nem állt rendelkezésre megbízható külső adatforrás, az adathiány vagy az egyértelműen téves adat az adott intézményen belül a korábbi és későbbi tanévekre elérhető adatok alapján történő becsléssel lett pótolva vagy korrigálva. Szükséges ugyanakkor megjegyezni, hogy a korrekciók elsősorban az egyértelműen hiányzó vagy téves adatokat érintették, az oktatási adatbázis részletes, intézményenkénti ellenőrzésére az adatmennyiség, illetve a rendelkezésre álló viszonylag szűk időkeret miatt nem volt lehetőség, tehát az adatbázis tartalmazhat további korrekcióra szoruló téves adatokat.


Az atlaszban megjelenített adatok többnyire a 2010–2019 közötti időszakot fedik le, de egyes esetekben, amikor nem állt rendelkezésre a vizsgált időszak összes évére adat, az elemzett periódust kiterjesztettük a 2020/21-es tanévig. Elsősorban az óvodák esetében fordult elő, hogy tíznél jóval kevesebb tanévre sikerült adathoz jutni. Kárpátalján mindössze három tanév (2014/15, 2018/19, 2020/21) adatai álltak rendelkezésünkre, ráadásul ezek közül éppen a bázisévre több településről is hiányoztak a vonatkozó létszámadatok. Ezen települések esetében a változás a 2018–2020 közötti rövid időszakra lett kiszámítva. A kárpátaljai középiskolák esetében strukturális változás volt a 12. évfolyam megszűnése 2012 őszétől, így az adatok összehasonlíthatósága miatt az elemzett időszak a 2012–2020 közötti kilenc év.

Erdélyben az óvodai adatok nem állnak rendelkezésre 2010/11-re, továbbá a 2018/19-es tanévre mindegyik oktatási szint (óvoda, általános és középiskola) települési szintű adatai hiányoznak. Az adathiányokon túl fontos – az adatok összehasonlíthatóságát érintő – változás, hogy Romániában 2012 őszétől az alapfokú iskolai oktatást öt évfolyamosra bővítették, így a korábbi tanévekre jellemző egy iskolakezdő évfolyam helyett egyszerre két évfolyam indult (egy előkészítő és egy első osztály). Ennek következtében az óvodások számában jelentős csökkenés állt be, míg az általános iskolák létszámnövekedést könyvelhettek el. Mindezen tényezők miatt a romániai óvodai és általános iskolai szintet bemutató térképek a 2012–2020-as időszakra készültek el, hogy a fenti strukturális változás torzító hatásait minél inkább kiküszöböljük.

A Vajdaság esetében részletes óvodai adatok csak a 2016–2019 közötti négy tanévre álltak rendelkezésünkre települési szinten. Az iskola-előkészítő csoportokba járók száma pedig csak községi szinten volt elérhető a 2010–19-es időszakra. (A vizsgált országok közül az ukrajnai, romániai és szerbiai területi adminisztrációban az alapfokú közigazgatási egységek az egy vagy több településből álló községek. Ezek mérete változatos, Romániában és – a 2020-as közigazgatási reform óta – Ukrajnában általában pár település, míg Szerbiában a magyarországi járásnak megfelelő méretű.)

Az óvodások, iskolások létszámában bekövetkezett változásokon túl igyekeztünk megvizsgálni a beóvodázási és beiskolázási arányokat, azaz megnézni, hogy a magyar nemzetiségű gyerekek mekkora arányban vesznek részt az anyanyelvi oktatásban. Ez az arány azonban minden esetben csak közelítő érték, hiszen a magyar nemzetiségűek korcsoportos bontása csak a 2011-es népszámlálásokból (Románia esetében Barna Gergő 2016-os tanulmányának adatait felhasználva), illetve Ukrajna esetében a SUMMA 2017 felmérésből (Tátrai et al. 2018) áll rendelkezésre, ám ezen adatgyűjtések eszmei időpontja eltér a szeptember 1-jei iskolai évtől, tehát nem esik egybe az iskolai és a népszámlálási hatévesek köre. Az is tudható, hogy a gyerekek nem minden esetben kezdik el 6 évesen az iskolát, ami további adatinkoherenciát okozhat. Szlovákiából és Szerbiából nem állt rendelkezésünkre a magyar nemzetiségűek éves korcsoportos összetétele területi bontásban, hanem csak az ötéves korcsoportok száma (számunkra az 5–9 és a 10–14 évesek száma volt a mérvadó), így az általános iskolák 8–9 éves időtartamához képest a népszámlálás 10 korévet fed le. E két ország esetében ezért az adott korcsoportok 81%-ához (Szerbia), illetve 90%-ához (Szlovákia) hasonlítottuk az iskolások számát. Mindezzel együtt azt gondoljuk, hogy a két adatsor összevetése indokolt, és a fenti megkötésekkel, de használható.

Hasonlóan jártunk el, amikor összevetettük a magyar iskolák elsőseinek számát és a hat évvel korábban született magyar nemzetiségűnek regisztráltak számát. Mivel itt sem esnek egybe az iskolaévek szerint rendelkezésre álló oktatási statisztikák és a naptári évek szerint gyűjtött népmozgalmi adatok, továbbá sok gyerek kezdi 7 éves korban az iskolát, valamint a születések számának éves ingadozása jelentős lehet, ezért a 2016–2019 közötti tanévek átlagos adatait vetettük össze a 2010–2013 közötti születések átlagával. Ez tehát szintén csak egy közelítő érték, de a főbb trendekről, az adott országon belüli regionális eltérésekről megfelelő képet ad.

Magyar oktatási intézményeket ott találunk, ahol magyarok élnek. Mivel a magyar nyelvű oktatás-nevelésben résztvevők potenciálisan a magyar anyanyelvűek közül kerülnek ki, ezért a magyarság településterületét ábrázoló térképeken (86-90. térképek) nem a magyar nemzetiségű, hanem a magyar anyanyelvű népesség arányát ábrázoltuk a 2011-es népszámlálások alapján (Ukrajnában a 2001-es népszámlálás alapján). Ugyanakkor a különböző beiskolázási, óvodai részvételi arányok számításánál a magyar óvodások/iskolások számát a megfelelő magyar nemzetiségű korcsoporthoz tudtuk csak viszonyítani, hiszen korcsoportos bontás csak a magyar nemzetiségűekre érhető el. Szlovákiában a 2021-es népszámlálás eredményei a kézirat lezárásakor jelentek meg, ezen adatokra így csak a 3. táblázatban reflektálunk.


Ábrázolás

Az országonként összegyűjtött adatokat minden esetben azonos módszertan szerint dolgoztuk fel. Az óvodások és az iskolások számát települési (Romániában községi/városi) és járási (Romániában megyei, Szerbiában körzeti) szintre aggregáltuk, és e két területi szinten térképeztük. A középiskolások esetében – mivel az adatok megjelenése szigetszerű, általában a városokra koncentrálódik – az adatokat csak járási szinten jelenítettük meg. Az óvodások/iskolások számának változását a rendelkezésre álló – országonként eltérő időhorizontú – adatok első és utolsó évének összehasonlításával mértük. Az így kapott adatokat felületi színezéssel ábrázoltuk. A felületi színezésnél lehetőség szerint igyekeztünk ugyanazokat a kategóriahatárokat alkalmazni minden esetben, ám az egyes oktatási-nevelési szintek (óvoda, iskola) közötti, valamint az országok közötti jelentős különbségek nem minden esetben tették ezt lehetővé. Az adatok összehasonlíthatóságát így elsősorban a táblázatok és a Kárpát-medencei szintű térképek biztosítják. A járási/megyei/körzeti térképeken a felületi színezés mellett oszlopdiagramokon mutatjuk be a falvak és városok közötti különbséget.

A térképeken megjelenített közigazgatási beosztások a 2011-es népszámlálások időpontjában érvényes állapotot tükrözik. Egyes esetekben azonban – a vizualitást, a térképek könnyebb áttekinthetőségét, illetve logikai szempontokat preferálva – eltértünk az aktuális járási beosztástól, és egyszerűsítéseket hajtottunk végre: így például az 5, illetve 4 járásból álló Pozsonyt és Kassát egy egységként ábrázoltuk; Kárpátalján pedig a járási jogú városokat (Beregszász, Csap, Huszt, Munkács, Ungvár) olvasztottuk be az őket körülölelő járásokba azokban az esetekben, amikor a falu–város különbségeit igyekeztünk szemléltetni.

Fontos megjegyeznünk, hogy ha az első vagy az utolsó év kiugró értéket mutat a települési szinten bemutatott változások esetében, vagy ha nagyon alacsony a gyereklétszám (és emiatt már egy-két gyerek megjelenése/eltűnése alapvetően befolyásolja a százalékos változást mutató adatokat), az jelentősen torzíthatja a folyamatok értelmezését, vizualizációját. Ennek kiküszöbölésére a legtöbb esetben kiválóan alkalmasak a járási/megyei szintre aggregált adatok, amelyek általában több iskola adatait összesítik, illetve együtt jelenítik meg funkcionálisan összetartozó térségek (pl. város és vonzáskörzete) adatait. Kivételt jelentenek ez alól azok a szórványterületek, ahol egy járásban/megyében/körzetben mindössze egy-két intézmény adata jelenik meg (pl. a Szerémségben az egyetlen magyar iskola Maradékon található, ahol 2015 és 2019 között a tanulók száma 5 és 10 fő között mozgott). Ugyanígy a trendek érzékeltetését szolgálják azok a részletesebb, egy-egy kistérségre fókuszáló települési szintű térképek, ahol oszlopdiagramokon ábrázoltuk a vizsgált időszak minden évének tanulói létszámát. Ez utóbbi minden vizsgált országra mind az óvodai, mind az általános iskolai szintre elkészült, leszámítva a kárpátaljai óvodákat, ahol a kevés rendelkezésre álló adat miatt ilyen térképek nem készültek.

A térképeken szereplő „megszűnt magyar tannyelvű iskola/óvoda” kategória nem szükségszerűen egyes iskolák (intézmények) bezárását jelzi, hanem azt, ha adott közigazgatási egységből tűnik el a magyar oktatás, hiszen egy településen akár több iskola is lehet. Hatványozottan igaz ez Erdélyre, ahol a községek szintje került ábrázolásra, amelyeken belül akár több településen is működhet magyar iskola/óvoda. Illetve a megszűnt azt is jelentheti, hogy az utolsó rendelkezésre álló év adata 0, de ettől függetlenül nem feltétlenül szűnt meg az intézmény (pl. óvodáknál szokott ilyen előfordulni, intézményfelújítás is történhet).

A települési szintű adatok értelmezésénél fontos figyelembe venni, hogy minél feljebb megyünk az oktatási szinteken, annál koncentráltabban jelennek meg a magyar diákok. Míg óvoda a legtöbb magyarlakta településen működik, addig a kistelepülések gyakran már nem tudnak eltartani egy általános iskolát, a középiskolák pedig többnyire városokban találhatók. Kivételek természetesen bőven találhatók: a Nyitrai járásban például 2011-ben 9 ezer magyarra egyetlen magyar óvoda, a koloni jutott, míg iskolából ekkor még hét is volt. De ugyanilyen meglepő, hogy a 2011-ben több mint kétezer magyar anyanyelvűnek otthont adó Tornában sincs magyar nyelvű óvoda, de magyar általános iskola igen.

Az elsősök számában bekövetkezett változás vizsgálatát csak járási/megyei szinten végeztük el, mivel települési szinten meglehetősen nagy az adatok éves ingadozása. Elsősorban a kevesebb magyarnak otthont adó közigazgatási egységek esetében (tehát főleg a szórványban) azonban ez még járási/megyei aggregált adatoknál is okozhat torzítást.

Irodalom

Ágyas R. (2018): A vajdasági magyar óvodák helyzetképe az odajáró gyermekek szüleinek tapasztalatai alapján. Kisebbségi Szemle, 3. 2. 57–85. Letöltés

Bányai B. (2020): Magyarország határon túli magyarokat érintő támogatáspolitikájának átalakulása 2010–2018. (1-2. rész). Regio, 28. 1. 171–221; és 28. 2. 143–168. 1. rész, 2. rész letöltése

Csernicskó I. (2013): Államok, nyelvek, államnyelvek. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867–2010). Budapest: Gondolat Kiadó. Letöltés

Ferenc V. (2009): Kárpátaljai magyar diákok az ukrajnai emelt szintű érettségi útvesztőiben. In: Kötél E. (szerk.): PhD-konferencia. A Tudomány Napja tiszteletére rendezett konferencia tanulmányaiból. Budapest: Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium. 199–214. Letöltés

Gereben F. (1999): Identitás, kultúra, kisebbség. Budapest: Osiris.

Gósy M. (2005): Pszicholingvisztika. Budapest: Osiris.

Kontra M. (2010): Trianon utáni magyar nyelvváltozatok. In: Kontra M.: Hasznos nyelvészet. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet. 91–134. Letöltés

Kozma T. (1999): Bevezetés a nevelésszociológiába. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

Márton J. (2020): A romániai magyar tannyelvű közoktatás elmúlt tíz éve a tanulói létszámadatok tükrében. Kisebbségi Szemle, 5. 4. 7–35. Letöltés

MNT (2015): Magyar Nemzeti Tanács Oktatásfejlesztési Stratégiája 2016–2020. Letöltés

Orosz, I. (2005): A magyar nyelvű oktatás helyzete Kárpátalján az ukrán államiság kialakulásának első évtizedében. Ungvár: PoliPrint. Letöltés

Raffai J., Vukov Raffai É., Mikuska É. (2018): A 175 éves vajdasági magyar óvodapedagógia a nemzeti identitás és az anyanyelvhasználat kérdésének tükrében. Tanulmányok, 56. 1. 179–194. Letöltés

Velencei Bizottság/Venice Commission (2017). Ukraine. Opinionon the provisions of the law on education of 5 september2017 which concern the use of the state language and minority and other languages in education. Opinion No. 902/2017. Strasbourg. Letöltés